FALUSI FOTÓSZAKKÖR

Egy kora reggel bevágódtunk az autóba és elszaladtunk egy (viszonylag) közeli barkácsáruházba, fenyőpolcokat venni, hogy az ágy fölé, az ágy mellé könyvespolcnak és a konyhába a mosogató fölé polc készüljön. Előzetesen hetekkel ezelőtt a webáruház segítségével kiszámoltam, kb mennyibe is kerül majd az alapanyag, vállalhatóra jött ki.

Aztán a Bauhaus-ban gyanussá vált, hogy itt nem azok az árak vannak, sokkal drágább a fenyő, mint emlékeztem, úgy dupla annyiba kerül most. Basszus. Valamit rosszul nézünk? Hát nem.

Az osztályos eladó aztán elárulta a titkot: egyik napról a másikra 2-3- szorosra emelkedtek az árak. Hurrá. Azt is mondta, maga is csodálkozva, hogy csak a fenyő ilyen brutális árú, meglepő módon a keményfa (most még?) olcsóbb, mert bár alapból drágább (most még?) nem követte a fenyő áremelkedését, így hát végül megvettük az első keményfa polc-anyagunkat, a bükköt.

tényleg

Annyira tavasz van, hogy nem bírtunk magunkkal, és Kisorosziztunk.
T. meg én kiugrottunk, és régóta húzódó ügyek végére tettünk ponto(ka)t:
befejeződött végre a fürdőszoba plafonja, és kész a szobai lambériázás az első ablakig. Hurrá!!!

Hát igen, nevetségesnek tűnik távolról, hogy egy teljes munkanap alatt csak ennyit bírtunk haladni, de azért nem ennyire egyszerű történet ez.
Elmesélem részletesen, hogy csináltam például (még friss az emlék :-) a fürdőszoba plafon lambériázásának befejezését. Nagyjából a felénél egy picit több volt kész.

Csak erős idegzetűeknek!!!

A fürdőszobai plafon (mint ebben a házban ugye, szinte minden) lambériázva lett.
[A lambéria adottság, baromi sok alapanyagot találtunk a ház megvásárlásakor a felső szinten, kézenfekvő tehát, hogy felhasználjuk, ahová csak lehet. Így teljesítjük be Murphy törvényét: Ha van egy kalapácsod, mindent szögnek nézel :-))) ]
Szóval lambériázás.
Ezt nem teljesen úgy csináljuk, ahogy a nagykönyvben van megírva, egyszerűsítjük, néhol meg is erőszakoljuk, de működik.
"Sok a szöveg, kezdjünk dolgozni, sose lesz így kész a ház." (Idézet kedvenc hajcsárunktól, T-től.)

Első lépés, szerezni kell valahogy egy létrát. Ennek több módja van, leggyakoribb, hogy kiszedem T. alól, aki épp szintén létráról akar dolgozni. Pech. Neki. A létrát elvonszolom a fürdőszobáig, beállítom a megfelelő pozícióba.
Felszaladok rá, mérőszalaggal lemérem a két gerenda közötti távolságot (ide kell beszabni a lambéria-elemeket). Mert már a fene sem emlékszik rá, mennyire vágtuk hónapokkal ezelőtt a többi darabot.
Lerohanok, megpróbálom nem elfelejteni a mért értéket.
Elfelejtem. De legalábbis elbizonytalanodom.
Újra fel, újra mér.
Le.
Előszedek egy szál lambériát.
(A gyári lambéria szál hossza (mittudomén, hosszúúú, mongyuk 2,5-3 méter) túl hosszú, már a házon belüli mozgatása sem egyszerű.)
Valahogy felvarázsolom a munkapadra, elkezdem keresni a fél-perce-még-itt-volt-ki-ette-meg? ceruzát. T. megtalálja az elvesztett ceruzámat. Rájelölöm a mért értékemet. Aztán elővarázsolom a vinklit, mégis, nagyjából merőleges legyen az a jelölés.

Mivel dekopír fűrésszel szabjuk méretre, praktikus a munkadarab hátoldalán jelölni, mert a fűrész kevésbé roncsol a túloldalon, vagyis a majd látszó oldalon. (Ugye, T. ? ;-)
Aztán jön a fűrész.
Egészségmegőrzési okokból porálarcot viselünk (T. persze makacsul tiltakozik), amikor poros munkafolyamatokat végzünk. Van egy kis asztmám, nem biztos, hogy jót tesz neki a letüdőzött fűrészpor.

Nade.
A dekopír fűrész munka közben a fel-le mozgó penge elé termeli a forgácsot. Praktikusan az ember lánya egy jó nagyot ráfúj, és újra látja a jelölést, amerre vezetnie kell a fűrész pengéjét. Igenám, de porálarcban ez nem működik. Marad a reménykedés, hogy nem csámpul nagyon el fűrészelés.

Vagy igen, vagy nem.
A darab vagy túl hosszú lesz, vagy túl rövid.
Ez persze csak akkor derül ki, amikor amikor a létra tetején odapróbálom a helyére, és vagy befér a gerendák közé, vagy nem. Vagy annyira rövid, hogy nem biztos, hogy a takaróléc takarni fogja.

Ha nem fér be, lerohanás, dekopír, érzésre egy csík lefaragása, vissza, fel a létrára, új próba, huhh, most jó, hol vannak a csavarok.
Lerohanás, feltankolás a csavarokból, jaj, de hülye vagyok, nincs előfúrva a csavar luka, hogy a facsavar ne menetet vágjon a lambéria darabba, egyszerűbb-gyorsabb előfúrni, pont akkora fúróval, hogy épp belemenjen a csavar, majd a plafonba fog menetet vágni magának.
Lerohanok.
Hasból megfúrom a munkadarabom mindkét végét, kb. fél centire a szélétől.
Akkus csavarozót megtalálom, na de hol a csavarbehajtó bit? Ki látta???
Bit előkerül (T. megtalálja), helyére benyom, fel a létrára.
A már fennlévő lambéria nútjába beerőszakolom az új darab féderét, az anyád istenit, úgyis be fogsz menni a helyedre, hol a gumikalapács, na ugye megmondtam!!!
Csavarok, behajt, helyén van. Hol a következő?

Ja, hogy ez csak egyetlenegy darabka lambéria, egy sorba meg kell saccra 12 méretre vágott, lecsiszolt, megfúrt darab.
Csavarok kihajt, lepiszkál, ez lesz a mintadarab.
Ja, hogy ez sincs lecsiszolva, a nútot/fédert is rendbe kell hozni, nosza elő a szalagcsiszolóval, felüvölt a gép, a szomszédok folyamatosan a pokolba kívánnak minket, csiszolok. Kis vasaló elő (ő a legkisebb smirglizőgép, tök olyan, mint egy vasaló), miért nem megy, nincs bedugva, hol egy szabad konnektor, bedug, műxik, csiszolok.
Oké, egy kész.
Akkor ez lesz a prototípus, ilyen legyen a többi is.
Maradék lambériadarabok elő, sablonként használva azt az egy kész példányt, megjelölök 11 darabot.
Dekopírfűrész, porálarc, 22 db vágás. Az ipari mennyiségű lambériadarabbal fentieket végigjátszani, levágás, csiszolás, fúrás, jaj, nem telefonáltunk az anyámnak, hogy megérkeztünk.
Tizenegy lambéria kész. (A lambéria előkészítés képei a 2013. november 25-i bejegyzésben megtekinthetőek :-)

(Idevágó Murphy idézet: Mérj mikrométerrel, rajzolj krétával, vágj baltával. Maradéktalanul betartjuk.)

Néhány lambéria darab odakészítve a létra legfelső fokára, hol a csavarbehajtó, T. add vissza, tudom, neked is kell, de nekem jobban, lécci. Megkapom. Csavarok, gumikalapács, valami biztos lentmaradt.
Létrára fel, féder-nút összeilleszt, kínlódás ezerrel, hopp, sikerült, derékszöget ellenőrizni kéne.
A bazi nagy derékszög az lentmaradt.
Lerohanok, megkeresem.
Felrohanok.
Derékszöget odapróbálom, affenébe, nem jó, valamivel odébb kéne piszkálni az lambériacsík egyik oldalát. Bezzeg ilyenkor piszkosul beszorul a nút, nem moccan.
Lerohanok, keresek egy kis kockaszerű fadarabot, mégse a lambériát kalapáljam közvetlenül. Felrohanok, egyik kézben kiskocka, másikban gumikalapács, fogak közé szorítva néhány facsavar, fülre akasztva bazi nagy derékszög, még a viharlámának kéne helyet keresni. Ütögetek, ütögetek, most a jó, ne mozogj. Csavar becsavar, minden oké, mehet tovább.
4-5 db szépen a helyére kerül is, a következő bezzeg elkezd szorulni. Bepróbálom az összes többi, még fel nem használt darabot, mind szorul. Ezek szerint a gerendák közti távolság csökken.
Ezt kifelejtettem a számításból. Hogy a párhuzamosok ebben a házban elég kézzelfoghatóan találkoznak a végtelenben. Francba. Francba.
T. megsajnál. Vállalja, hogy az összes, még fel nem rakott darabot megrövidíti.
Az első átalakított példányt bepróbálom, nem jó. Még egy fűrészlapnyit le kellene szedni. T. fűrészel.
Oké, most jó. Folytatom. T. is folytatja a fűrészelést.
Amikor már a jobb karomat alig bírom felemelni a sok csavarozástól (bár a feladat oroszlánrészét a gép csinálja, azért erőből kell nyomni a fúrót), kiderül. hogy kerülgetni kell a lambériával a gerendán sunyiskodó egyéb kiálló izéket. A legalsó képen a bal fülem mellett 45 fokban látszik, az emeleti részen valami rögzítő izé lelógó alja, igazából nem is tudjuk minek kell ide, de inkább nem bántjuk, hanem kerülgetjük.
T. beszáll a buliba, én ceruzával szemre bejelölöm, hol kellene kivágni, T. meg kivágja.
Ez az a szint, ahol már az ember megtervezi a létráról le- ill. felrohanásokat. Így hát ülök a létra tetején, amíg T. fűrészel. Ilyenkorra már az érzékenységemből is veszítek, reggel még szóvá tettem volna, ha pár milliméterrel rövidebb a termék - most már egészen jó lesz, akárhogy is.
Fáradunk, na.

A vége előtt úgy 4 léccel nem hajlandó bemenni a féder a helyére. A régi vetemedett lambéria néha megmakacsolja magát, és annyira el van deformálódva, hogy teljesen reménytelen az egymásba illesztésük. Ez ilyen eset.
Nem fogsz te szórakozni velünk! Már le is adtam T-nek, aki vésővel leütötte a nút hátsó részét. Így már csak rá kell illeszteni az előző léc fédere fölé - nem kell, hogy egymásba csússzanak. Csavarozok.
Pont úgy jött ki, hogy egy kb. 2 centis csíkocska hiányzik a végéről. Mérőszalagot kapok, mérek.
Az egyik oldalon 2 centi, a másikon 2,5 centi. Nem gond, azt a fél centit elcsaljuk az utolsó lambériával, kicsit legyező alakban teszem fel, nem annyira szigorú derékszögben.
T. már kész is az utolsó csíkkal, csiszolja, fúrja, felnyújtja.
Felcsavarozom.
És tádám, kész a fürdőszoba plafonja!!!

Nagyon örülünk neki, annyira, hogy brahifényképezésbe bonyolódunk.
A kész plafon, a csavarozó és én.
Nem merem megmondani T-nek, hogy a takarólécek még hiányoznak...

Ezalatt T. megbirkózott az utolsó három hosszú lambériaszál felrakásával.
(Az sokkal undokabb dolog, mint a plafon "játszi könnyedségű" burkolása. Nekem csak fél méteres darabokat kellett illesztenem, a teljes hossz egymásba imádkozása jóval nehezebb feladat.
De ezt mesélje el T.